A mai napon egy magyar írónő történetével szeretnélek inspirálni Titeket. Péterfy Novák Éváról a HVG Extra című magazinban olvastam egy interjút, és érzelmileg megérintett a története ezért utánanéztem az életútjának.
Diósgyőrben született, a Hermann Ottó Gimnáziumba, majd a Miskolci Egyetem szabad bölcsészet szakára járt. Sok mindenen ment keresztül élete során. Gyerekkorából olyan emlékei vannak, hogy az édesapja alkoholista volt, és annak ellenére, hogy soha nem nyilvánult ez meg agresszióban, mégis úgy érezte ilyenkor, hogy be kell zárkózniuk a gyerekszobába biztos, ami biztos címszó alatt, így védve a húgát.
2013-ban 52 évesen kezdte írói pályáját, Egyasszony című blogjával, melyben a szülés során sérült (orvosi műhiba miatt), hétéves korában meghalt kislánya, Zsuzsi megrázó történetét írja le. Az írónő súlyos önértékelési problémákkal küzdött, amiért nem tudott egészséges utódot a világra hozni. Magát hibáztatta a történtekért. Az Egyasszony blog tartalma 2014-ben könyvként is megjelent a Libri kiadónál, és színdarab is készült belőle. A novella a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.
Jakupcsek Gabriella véleménye a novelláról: „Borzongtam, és nem tudtam letenni. Őszinte bátorsága
erőt ad az élet elfogadásához. Ez nem egy asszony sorsa, ez mindannyiunk sorsa!”
Kiss Tibi véleménye a novelláról: „Egy férfiélet kevés megérteni a nőt, az anyaságot, a
szeretettel vegyes vesződést, a törődésben való megsemmisülést. Számomra ez a
történet arra hivatott, hogy ebben segítsen.”
Bántalmazó
kapcsolatban élt,
amikor megfogant második gyermeke, aki sajnos már magzatkorában
meghalt. Írásaival bátorítani akarja a nőket, hogy akik mérgező
kapcsolatokban élnek, merjenek szembesülni a problémával és legyen bátorságuk
kilépni.
Következő könyve A rózsaszín ruha című novelláskötet, nőkről és férfiakról, anyákról és lányaikról, feleségekről és férjekről, gyerekekről és felnőttekről, Nagykörúton innen és túl. Péterfy-Novák Éva éles szemmel fedezi fel a repedéseket a kirakatüvegen, és szókimondóan, ám humorral és empátiával tárja azokat olvasói elé. A novellái fő témája a szégyenérzet. A novelláiban ír a gyerekkorban és a felnőtt korban átélt szégyen érzésről. 12 éves korában a szomszéd bácsi fogdosta, ami miatt magát hibáztatta és nem mert beszélni erről senkinek. Ír a megcsalt fél szégyenérzetéről is. Elmondja milyen bátorságra van szükség, hogy egy nő észrevegye és belássa baj van a párkapcsolatával. Erre nem mindenki képes, vannak olyan nők, akik elfordulnak és próbálják tovább fenttartani a látszatot, miszerint nincsen baj a kapcsolatukkal. A nők súlyos önértékelési válságba kerülnek, úgy érzik nem elég jók.
Ma két felnőtt gyermeke van, és negyedik házasságában végre boldog párkapcsolatra lelt. Jelenlegi férjével közösen írták a kínai utazásukat leíró A panda ölelésecímű művet. Hogyan és miért érzik magukat egyre otthonosabban a számukra is idegen és nehezen kiismerhető Kínában? – ennek a közvetlen, mindennapi tapasztalatáról számolnak be mindketten, ugyanarról másképpen.
Legújabb regénye a pedofília témájú Apád előtt ne vetkőzz. Éva megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?
Egy szó, mint száz: novellái tele vannak nehéz érzelmi töltetű történetekkel, ezáltal elég nehéz olvasmánynak minősülnek érzelmileg. Az írónő azt vallja, hogy soha nincs teljesen rózsaszín történet, mindennek van szürke része. Saját bevallása szerint, az életben átélt nehézségei és az előző párkapcsolatok kudarcai miatt tudják jelenlegi férjével igazán megbecsülni egymást. Persze önként senki sem szeretne az életben ilyen nehézségeken keresztülmenni. Az írónő naponta kap számtalan megrendítő történetet, szülés alatt elveszített babákról, megcsalt és elhagyatott nőkről, szeretőkről. Szeretné megtanítani az embereknek, hogy minden kapcsolatban megvannak a felelősségek, úgy érzi, hogy az érzelmi evolúció nem érte utol a szabadságunkat.
Források:
https://www.libri.hu/konyv/peterfy-novak_eva.egyasszony.html
https://www.libri.hu/konyv/peterfy_gergely.a-panda-olelese.html
https://www.libri.hu/konyv/peterfy-novak_eva.a-rozsaszin-ruha.html
https://www.libri.hu/konyv/peterfy-novak_eva.apad-elott-ne-vetkozz.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9terfy-Nov%C3%A1k_%C3%89va
HVG EXTRA 2018/2. szám Interjú Péterfy- Novák Évával, Szerző: Gócza Anita