Senki sem születik tökéletes szülőnek. Egyszer eljön az ideje, hogy ebben a témában is jogosítványt szerzünk. Azt, hogy jól végezzük-e a dolgunkat, senki sem tudhatja pontosan. Talán azt lehet mondani, ha már felnőttek a gyerekeink és boldog kiegyensúlyozott életet élnek, mindeközben jól megállják az életben a helyüket, akkor jól végeztük a dolgunkat. De ez azért egy elég hosszú távlat, ahhoz, hogy bizonyosságot szerezzünk. Amikor szülővé válunk először a baba körüli teendők, a hasfájós éjszakák és a baba fejlődése teszi ki a hétköznapokat. Boldogok vagyunk, miközben számtalanszor elbizonytalanodunk, sokszor fáradtak és frusztráltak vagyunk, de mégis ott az a jóleső érzés, hogy igen, minden fáradtságot megér a kis porontyunk. Nem is gondolnánk mennyire igaz a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Sokszor csak mosolygunk. Amikor még nincs gyerekünk hajlamosak vagyunk jól megmondani mi, hogy csinálnánk, és a mi gyerekünk nem tenne ilyet stb. Aztán megszületik a kis csodánk és rájövünk, hogy nem tudnunk semmit. Persze vannak azon kevesek, akinél minden ösztönszerűen jön, de ha őszinték vagyunk mindenkinek megvannak a küzdelmes és nehezebb időszakai a gyereknevelésben.
Sokszor felvetődik a kérdés, hogyan őrizzük meg a hidegvérünket, amikor, fáradtak, frusztráltak és nyűgösek vagyunk? A legtöbb frusztrációt az szokta okozni, amikor mindenki megpróbál minket ellátni jó tanácsokkal, és mivel új szerepben tetszelgünk úgy gondoljuk biztos jobban tudják, mint mi. Ebből viszont kezdődnek a problémák. Minden gyerek egyedi, még a testvérek és az ikrek is teljesen különböznek, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy csak egy jó irány van. Ami biztos, hogy amikor elkezdünk rástresszelni a dolgokra, az a legrosszabb. Figyeljük meg azokat az anyukákat, akik ösztönösen nevelik a gyermekeiket. Persze ők sem tökéletesek, de a nyugalmukat az adja, hogy nem hagyják elbizonytalanítani magunkat, így kiegyensúlyozottabban állnak a gyereknevelés témához. Az ösztönös szülők elfogadják, ha a gyerekek néha rendetlenkednek, zajonganak, és nem várják el tőlük, hogy minifelnőttként viselkedjenek.
Gyerekkorunkban hajlamosak voltunk a szüleinket tökéletesnek látni. Ahogy nőttünk szembesültünk vele, hogy ők is csak emberek és szoktak hibázni. Mi se próbáljunk meg a saját gyerekeink előtt tökéletesnek mutatkozni. Vállaljuk fel, hogy nem vagyunk tökéletesek, így ők is fognak merni hibázni, amiből mindannyian csak tanulhatunk. A gyerekeket is megnyugtatja, ha látják, hogy a szüleik nem tökéletesek.
Mindannyian szeretünk időt tölteni a csemetéinkkel. Gyakran olyan tevékenységekben szeretnénk, együtt lenni a gyerekeinkkel, amikről, úgy gondoljuk, hogy a jó szülő ezt csinálja. De itt álljunk meg egy kicsit. Miért kellene minden szülőnek ugyanabban a tevekénységben jónak lennie? Ahelyett, hogy olyan dolgokban vennél részt a gyerekeddel, amit te nem szívesen csinálsz, gondold át te mit szeretsz igazán és abban mélyüljetek el együtt. Van, aki focizni szeret a gyerekével, van, aki remek meseolvasó, van, aki főzni szeret, van, aki barkácsolni. Mindannyian különbözünk. A gyerekeink bármit szívesen csinálnak velünk, a lényeg, hogy azt mi is élvezzük.
A gyereknevelést próbáljuk a saját szabályainkhoz igazítani. Ez egy remek keretet ad, viszont soha ne felejtsük, el, hogy néha tudni kell improvizálni és nem kell mindig ragaszkodni a szabályainkhoz. Fontosabb, hogy jól érezzük magunkat, minthogy mindig azon görcsöljünk, mit hogyan kellett volna csinálni.
Érdemes elgondolkodni, hogy a mai felgyorsult világban mivel töltjük ki a gyerekeink életét. Sokan hajlamosak a gyerekek délutánjait telezsúfolni, persze úgy, hogy azt nem biztos, hogy a gyerek választotta. Csak azért, mert úgy gondoljuk lemaradhat valamiről, ha nem jár minden délután szakkörre, ne vegyük el a gyerekek szabadidejét. Hagyjuk, hogy ők maguk válasszák ki a szakköröket, amikre járni szeretnének, és ne dorgáljuk meg őket, ha már valamiben nem lelik örömüket. Legyen idejük szabad tevékenységekre is. Mi sem akarnánk munka után minden nap még kötelező programokon részt venni, ugye?
Azzal mindenki tisztában van, hogy bármennyire is szeretjük a gyerekeinket, néha elfogy minden együttérzésünk és szívünk szerint elmenekülnénk. Ez teljesen természetes, ezzel minden szülő így van. Ha már az őrület határán vagyunk lehet megszívlelendő az a taktika, hogy miután a gyermek egész biztosan biztonságba van, egy kicsit arrébb vonulunk, esetleg átmegyünk a másik szobába, hogy egy kicsit megnyugodhassunk. Ha ez sikerül utána könnyebben tudjuk újra felvenni és megnyugtatni a síró kisbabát vagy könnyebb rendet teremteni a veszekedő testvérek között. Ha mi nyugodtak vagyunk akkor a gyerekek is könnyebben megnyugszanak.
Amikor szülőkké válunk, akkor sz időnk 99%-a a gyerek körül forog. Ahogy telnek a hónapok érdemes minden napba egy-egy óra énidőt visszacsempészni, akár a hobbinkra, akár valamilyen másfajta kikapcsolódásra. Csak akkor tudunk adni, ha vissza is töltődünk. A másik fontos dolog, hogy a gyerek jövetele után is szánni kell a párkapcsolatunkra időt. Ezt sokkal nehezebb most már megoldani, de mindenképp fontos, hogy kb. hetente 1 x legyen időnk egymásra gyerekek nélkül. 😊